Wednesday, February 22, 2006

T.P. beszámolója (1. rész)

"Tudod nekem az volt igazán csodálatos élmény, mikor bevonultunk abba a szobába és elkezdtünk szeretkezni, ami csodálatos volt , ahogy végig simítottad a kezed a testemen és átöleltél , a szánk összeért csókolództunk, elkezdett vibrálni körülöttünk a levegő, jól esett minden mozdulat amit tettél, és ahogy a testem végigsimult a testeden, szinte éreztem, ahogy elönt a forróság. A simogatásod, a csókod a .... simogatása tűzbe hozott és már alig vártam, hogy beengedhesselek. És igen. Akkor jött az a fiú és megsimogatott, a testem összerándult az idegen, de mégis finoman simogató kéz érintésétől. Hozzám bujt és csókolt nagyon jól esett, éreztem azt a vágyat benne is, ami bennem is volt (huhhh nem is ismerem, és mégis úgy kívánom) csak ez motoszkált a fejembe, és hagytam hagy tegye amit szeretne, minden kis érintése végigborzolta a testem és már nagyon kívántam, akkor jött oda a másik férfi is, ugyanolyan kedvesen, és érzékien simogatott, szinte a fellegekben éreztem magam, ezt nem lehet leírni , olyankor mit érez az ember.Minden vágyam az lett, mindegyiknek azt a kedvességet és izgalmat nyújtani amit ők adtak nekem, nagyon érezték mit szeretnék együtt élveztünk mind a 3 -an, és a vágy a szeretkezés hangjai betöltötték a szobát, éreztem egyre több szempár figyel minket, de nem zavart, olyan szinte jól esett, azt tettük amit ott lehettet, és rég vágytam rá, erre a csodálatos élményre. Ami utána következett az még mámorítóbb volt , mikor a 3. férfi is oda jött és simogatott, miközben a 2 férfival szeretkeztem, ohh, azt le sem lehet írni, attól élveztem ahogy simogat és néz, éreztem a simogatásából a vágyat... " (T.P.)

0 Comments:

Post a Comment

<< Home